BUSINESS GOLF CHAMPIONSHIP

2001-ben született meg egy olyan rendezvény gondolata, mely egy golfversennyel egybekötött társasági nap keretein belül látja vendégül az üzleti élet prominens képviselőit. Az esemény célja, hogy a meghívottak kötöttségek nélkül ismerkedhessenek meg a golf szépségeivel. Abban az időben még kevés golfpálya állt rendelkezésre, és e sportot téves előítéletek árnyékolták be. A fővédnökség szerepét az ötletadó, Hovánszky László (a Birdland Golf & Country Club alelnöke) vállalta.
A meghívottak körét egyrészt már golfozó, másrészt pedig a golf iránt érdeklődő vezető üzletemberek, valamint családtagjaik alkotják. A rendezvényre kezdetben főleg az FMCG területről érkeztek a vendégek és a támogatók, reklámozók is. A 2006-os évtől meghívásos alapon tulajdonosaikkal, vezetőikkel képviseltetik magukat a különféle cégtípusok piacvezetői, a pénzügyi, az ipari, az informatikai, a szállítmányozó cégektől és még több egyéb iparágból.

 

A helyszín:

A helyszín kezdetek óta az 1991-ben megnyitott bükfürdői Birdland Golf & Country Club, ami Magyarország első championship golfpályája. A pálya minőségének és környezetének köszönhetően kitűnő adottságokkal rendelkezik. 2004-ben nyitotta meg kapuit a golfpálya tulajdonosok befektetésében épült 5 csillagos Radisson SAS hotel ( mai neve: Greenfield Hotel Golf & Spa) , amely medencékkel és egyéb wellness programokkal kínált újabb kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget.

A rendezvény lefolyása:

A verseny és társasági nap megrendezésére minden évben egyszer, egy nyár elejei hétvégén kerül sor. Szombat reggel indul a profi golfozók versenye. Emellett különböző, a golfot népszerűsítő programokkal kedveskedünk vendégeinknek, a golfoktatástól kezdve a pályatúrán át a kezdők (Rabbit) versenyéig. A golfos jellegű programokon kívül számos egyéb lehetőség várja a vendégeket. Az évek során többek között íjászat, air soft lövészet, versenyautó szimulátor, léghajó, helikopter, quad motorozás szerepelt a kínálatban. A gyerekek számára ugrálóvár, elektromos kisautók, arcfestés és rodeo bika nyújt szórakozást. A hölgyek kikapcsolódásáról pedig kozmetikai kezeléssel, sminktanácsadással, jóslással és ékszerbemutatóval igyekszünk gondoskodni. Minden évben van egy autós szponzor is, aminek révén tesztvezetéssel gazdagodik a program, de színesítette már old timer kiállítás és Yacht bemutató is. A rendezvény 15.-ik születésnapjára, golfpályán először lovaspóló mérkőzést sikerült leszerveznünk argentin játékosokkal Magyarországon. A vendégek nappali ellátásáról a szponzorok termékeit felsorakoztató büfé sátor gondoskodik.

Esti programok:

Az este Lajsz András nagy sikerű koktél partijával indul. A hangulatot minden évben élő zene fokozza. Utána a díjkiosztó gálavacsorára kerül sor, ahol a napközben lezajlott verseny győztesei minden kategóriában értékes ajándékokat kapnak. Éjszaka tűzijáték, tombola, divatbemutató zárja a napot.

Vendégország program:

2013 óta minden évben meghívunk egy országot, mely lehetőséget kap bemutatkozásra a vendégeinknek turisztikai, gasztronómiai és üzleti téren. Az eseményt az adott ország nagykövetségével közösen, a nagykövet fővédnökségével szervezzük. Az adott országból származó vendégeket és cégeket is meghívunk a rendezvényre.
Az este fellépnek a vendégországból zenészek, táncosok, de volt már taekwondo bemutató is. A vendégország programban eddig India, Indonézia, a Koreai Köztársaság, Brazília és Marokkó vett részt.

Szponzorok, támogatók:

Mivel az eseményen résztvevő személyek nemzetközi vállalatok, hazai gyárak, képviseletek tulajdonosai, igazgatói, a rendezvény kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújt bármely cégnek, amely a kereskedelmi és szolgáltatási szektorban új partnerekkel kíván kapcsolatot teremteni. Sikeresen bővíthetik ügyfélkörüket azok a vállalkozások is, melyek exclusive termékeket, szolgáltatásokat kínálnak. Az esemény szervezője, rendezője és tulajdonosa a Perla Service.